Morso

Morso öntvény edények – elsőosztályú minőségi termékek

A Morso dán cég hagyománya 1853-ban kezdődik, amikor is  Nykobing városában , Mors  szigetén N.A. Christensen úr megalapította kicsi öntödéjét.

1915-ben a Morso cég udvari beszállítója lett a Dán királyi udvarnak és  Amalienborg palotájában beszerelte az első kályhákat. Ennek tehát már több mint 100 éve. Ebből az alkalomból készítettünk egy öntvény fazekakból, lábasokból, serpenyőkből álló sorozatot. A Morsø N.A.C. új öntvény kollekciója N.A. Christensen alapján lett elnevezve.

Az öntvény formáját tekintve tartós, ellenáll a mechanikus sérüléseknek, jól vezeti a hőt és jól viseli a hosszú távú hőterhelést. A Morso öntvény edények minden hőforrás számára alkalmasak, beleértve az indukciót is. A fa fogantyúval ellátott edények viszont nem alkalmasak sütőben való használatra vagy nyílt tűzön való főzéshez.

Helyes használat mellett a minőségi öntvény edények több generációt is szolgálhatnak. Minden egyes fazék, lábas vagy serpenyő így a kulináris történelem egy darabjává válik és élete során sok kulináris divatnak lehet majd tanúja.

Első használat előtt ajánlatos az edényt forró vízben elmosni egy szivacs segítségével, demosogatószer használata nélkül.Az elmosott edényt jól megszárítjuk, étolajjal bekenjük, felforrosítjuk, utána szárazra töröljük papír törlőkendővel. Ezt a folyamatot megismételhetjük. Az edény így készen áll az első használatra. Nem célszerű ezt az edényt mosogatógépben mosni. A tisztítószer bejutna a pórusokba és „elrontaná” az ételek ízét. Ebből az okból kifolyólag ne használjanak semmilyen mosogatószert. Az edény nem alkalmas az étel tárolására sem, ellenkezőleg az ételt tálalhatja közvetlenül az edényből.

Az öntvény edény mindenféle vegyianyagtól mentes, nem tapad és és a legjobb feltételeket biztosítja gyors mindennapi étkeink és igényesebb ételek elkészítéséhez egyaránt. Jó étvágyat!

A Morso összes termékét megtalálja ITT.

morso

Kérjük, jelentkezzen be újra

Sajnáljuk, de a CSRF token valószínűleg lejárt. A legmagasabb szintű biztonság fenntartása érdekében kérjük, jelentkezzen be újra. Megértését köszönjük.

Köszönjük a megértést.

Bejelentkezés